Volt Anyukámnak egy cicája, egy korcs angóramacska, Lilike. Anyukám nagyon szerette ezt a cicát, és akármerre ment, mindig magával vitte. Végül Kisiklódra költöztünk, ahol született neki egy kis kandúr macskája, ami ritkaságszámba menő macskának számított, mert háromszínű bakmacska volt, noha tudvalévő, hogy a háromszínű macskák mindig nőstények. Rezedának neveztük el, mert olyan volt, mint egy csokor rezedavirág.
A cica megszületése után Lilike elpusztult, és mi kellett Rezedát felneveljük cuclival. Ezért ez a cica is nagyon ragaszkodott anyukámhoz. Akármerre ment, a nyomában volt. Anyukámnak nagyon fájt a lába, mert reumás volt, és a cica ráült a lábára, megmelegítette, és így enyhültek a fájdalmai. Később megtudtuk, hogy még vagy három más öreg mamához is bejárt, akiknek fájt a lábuk, és nekik is melengette a lábukat, amiért, hálából, finom falatokkal látták el.
Anyukám nagyon beteg lett, ágyba került, és nemsokára meghalt. Miután eltemettük, Rezeda állandóan a sírhantján ült, csak ritkán jött haza enni.
A faluban vadászok is laktak, akiknek útjuk az erdőbe a temetőn át vezetett. Egyszer, amint vadászni mentek, a cica ott ült a síron. A vadászkutyák meg akarták fogni, megkergették, és a cica felmenekült a vackorfára, ami a sír mellett volt. A vadászkutyák leültek a fa alá, és addig ültek ott, ameddig a macska már nem tudott tovább kapaszkodni, és leesett a fáról. Ekkor a kutyák nekiestek, és szétmarcangolták.
Így lett vége szegény Rezedának, a síron túl is hűséges macskának.