A kis halász
Nagymama

Élt a tenger partján egy szegény család. Anya, apa és Józsi, a fiuk. Abból éltek, amit az apa halászott. Alig várták, hogy Józsi annyira megnőjön, hogy ő is tudjon halat fogni, és így nagyobb legyen a keresetük. Alig cseperedett annyira, hogy elbírja a halászbotot, már vitte is magával az apja a tengerpartra halat fogni. Az apa beült a csónakba, és kievezett a tengerre. Józsit azonban a parton hagyta, ahol egy kőre ültette. Józsi leszúrta a halászbotot a tengerparti fövenybe, és figyelte a zsineget. Már megtanulta, hogy ha a zsineg mozog, az azt jelzi, hogy hal akadt a horogra. Ott üldögélt, és várta a fogást. Telt az idő, és semmi mozgás nem történt. Egy idő múlva nagy álmosság vett rajta erőt. Szemhéja lecsukódott, és abban a pillanatban már bele is zuhant a tengerbe. Egyenesen a tenger fenekén kötött ki. Ott leült egy kőre, és ámultan nézett szét, mert egy teljesen új világ vette őt körül! Meseszép tengeri liliomok ringatóztak körülötte, nádszálak hajladoztak, tengeri uborkák himbálóztak, és egy szép piros tengeri csillag éppen egy csiga házán kuporgott, és énekelte, hogy: csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki. A csiga azonban még jobban összehúzta magát, így aztán a tengeri csillag a Józsi lábujjait vette célba, és azokra telepedett volna, ám Józsi rákiáltott, hogy: „Takarodj innen”, mire a csillag lassan odébb libegett, majd unatkozva lefeküdt a homokba, és elaludt. Ekkor egy hatalmas cápa közeledett felé, idegesen csapkodta a vizet, és haragosan kiáltott Józsira:
– Ki vagy te, és mit keresel itt!
– Jó napot cápa bácsi! Józsi vagyok, első osztályos tanuló! – felelte nagy ijedten.
– Úgy? Tanuló?  – nézett rá a cápa.
– Igen, tegnap is 5-őst kaptam matekból – hadarta Józsi sietve.
– Na, akkor azt mond meg, hogy mit keresel itt?
– Én kérem semmit, csak véletlenül estem be a partról.
– És mit csináltál a parton?
– Én csak haa _hoo …, vagyis szűrtem a vizet mondta.
– Úgy? Tehát halásztál? Akkor biztosan te fogtad ki tegnap a barátomat!
– Jaj! Dehogyis! – kiáltott fel ijedten Józsi. Ahhoz nagy hajóra van szűkség, és mi csak szegény halászok vagyunk, nekünk csak egy egészen kicsi csónakunk van.
– Na, akkor szerencséd van, mert másképp felfaltalak volna! – mondta a cápa, és tovább úszott. Most egy sellő közeledett, aki barátságosan köszöntötte, és rögtön meg is hívta ebédre.
– Mi lesz ebédre? – Kérdezte Józsi nagy óvatosan.
– Párolt tintahal, tengeri uborka mártással. Nagyon finom lesz! Az anyám a legjobb szakácsné a tengerfenéken! – Mondta a Sellő. Józsi mindent evett volna, csak épp tintahalat, tengeriuborka-mártással, nem. Így aztán azt felelte, hogy nagyon köszöni a meghívást, de most épp nem nagyon éhes.
– Na, akkor én sietek, mert ha kések, szegre akasztják a kanalamat, és akkor éhen maradok! – mondta, és sietve elúszott. Nagy zsivajjal egy csapat tengeri csikó közeledett, és egyenesen a Józsi hajába bújtak, azzal a felkiáltással, hogy ez a tengeri fű lesz a legjobb búvóhely, itt senki meg nem találja őket. Egy sereg lepényhal közeledett. Mindenhova bekukkantottak, keresgéltek. Egyikük Józsit kezdte szemügyre venni, nézegetni, s végül megkérdezte, hogy nem látott errefelé valami csikó halakat?
– Miért, talán bújócskáztok?
– Bizony bújócskázunk, és most mi voltunk a hunyók!
– Akkor hát keressétek őket, én nem szólok bele a játékotokba! – mondta nekik, de akkora már meg is látták az egyik csikó kilógó farkát és nagy kacagás közt szedték ki őket a hajából.
– Most játszódjunk fogócskát! – döntötték el, és megkérték, hogy számolja ki, hogy ki legyen a fogó. Józsi két sorba állította őket, és elkezdte a kiszámolást: An=tan=ténusz =szó= rá = ka=ténusz =szó=raka=tika=raka=aka =raka=bambusz!
A lepényhalak lettek a fogók. A csikóhalak már rohantak is, és utánuk a fogók. Gyorsan elúsztak, de nemsokára egy csapat apró színes hal fogta kőrül Józsit, és az orrukkal kezdték bökdösni. Már majdnem sírva fakadt, amikor sietve odaérkezett egy hatalmas delfin, aki aztán elkergette a halakat.
– Ó te szegény embergyerek! – nézett rá jóságosan a delfin.
– Szép a tengerfenék, de te itt nagyon elveszettnek tűnsz. Mondd, mit tehetnék érted?
– Szeretnék a partra jutni, mert én ide csak úgy, véletlenül estem be a partról! – mondta ő.
– Nosza, ülj fel akkor a hátamra, hogy hozzuk helyre, ami megesett.
Józsi sem kérette sokáig magát. Felült a delfin hátára, jól megfogózott az uszonyában, a delfin pedig egyből a partra vitte, és letette arra a kőre, amin azelőtt is ült. Éppen jókor, mert a zsinórt már annyira rángatta egy hal, hogy épp ideje volt ki rántani a partra! Jókora hal ficánkolt a horgon. Közben megérkezett az apja is, vígan énekelve, mert neki is jó fogása volt. Mikor látta, hogy a fia mekkora nagy halat fogott, a vállára ütött, és nagyon megdicsérte. Azt mondta neki, hogy:
–    Büszke vagyok rád fiam, mostantól kezdve beléptél az igazi halászok sorába”.
Mikor haza értek a szép zsákmánnyal az édesanyja is nagyon boldog volt, hogy a fia ekkora halat fogott, és rögtön hozzáfogott, hogy egy valódi, finom halászlé ebédet készítsen a nagy halból.