A sünikék és a méhek
Nagymama

A Magurán innen, vagy a Magurán túl, nem is tudom, de volt egyszer valahol egy nagy erdő. Ebben az erdőben hatalmas bükkfák nőttek, és a bükkfák aljában állatok laktak. Egy kidőlt hatalmas bükk odvában pedig lakott egy méhcsalád. E kidőlt bükk alá vájt fészekben lakott süni anyó a kis sünikéivel. A szomszédos fa aljában nyuszikáéknak volt kényelmes otthonuk, és így tovább: minden fának megvolt a maga lakója.
A nyuszik és a sünik nagyon jó barátságban voltak, sőt még össze is komásodtak, vagyis nyuszi anyó lett a süni gyerekek keresztmamája, és süni mama keresztelte a nyuszi gyerekeket.
A süni rajkók nagyon kíváncsi természetűek voltak, és figyelték a méheket, akik egész nap zümmögtek, és röpködtek ki és be a házukba, vagyis az odúba. Egyszer elhatározták, hogy megnézik, merre járnak, és mit csinálnak. Utánuk cammogtak a mezőre, és nagy csodálkozásukra, a méhek virágról virágra szálltak, és onnan sárga lábakkal, és nedves szívókával jöttek ki, és gyorsan hazarepültek.
Mire ők is hazaértek, már este felé járt az idő, és hívta őket az anyukájuk vacsorázni. Aznap egy tehénkétől tejecskét kapott, és boldogan vitte haza, mert a sünikék nagyon szeretik a tejet. Boldogan hívta csemetéit, és ők boldogan itták meg a tejecskét. Miután megbeszélték, hogy másnap utánajárnak a méhek rejtélyeinek, lefeküdtek.
Reggel, miután felkeltek, megmosakodtak, felöltöztek, és megreggeliztek, azonnal oda is álltak lesni a méhek odúját, és figyelték a méheket, ahogy ki és be repültek az odúba.
Aztán összekotortak egy csomó fagallyat, míg akkora csomó nem lett, hogy elérték az odú szélét. Ekkor odamásztak az odú szájához, és kíváncsian bekukucskáltak. Azt látták, hogy a méhek a lábukról a virágport átváltoztatták méhkenyérré, és azzal etették a bölcsőben ringatózó csemetéket, mások méhviaszt izzadtak, és abból készítették a lépeket, amikbe beletették a nektárt, amit a virágokból gyűjtöttek.
A kis kópék, mikor látták a sok mézet, belenyúltak az odúba, hogy vegyenek a mézből, de oh, jaj, jaj, kezdtek el ordítozni, mert a méhek nekik estek, és hegyes fullánkjaikkal össze-vissza szúrkálták az orrocskájukat. Volt nagy sírás-rívás, de ez mind nem enyhített fájdalmukon, és sírva rohantak haza panaszkodni a méhekre.
Nyuszi anyó is meghallotta a nagy sivalkodást, és odaszaladt, hogy megnézze, mi történt kis keresztgyerekeivel. Mikor meglátta őket a feldagadt orrocskájukkal, hegyes fogaival kihúzta a fullánkokat az orrukból, és vizesruhával borogatta. Így már szünt fájdalmuk.
– A rossz gyerekek mind pórul járnak, ezért ti mindig legyetek jók! – dorgálta őket az édesanyjuk.
– Ők voltak a rosszak, mert ők szurkálták meg a mi orrunkat! Mire gyűjtik azt a sok mézet, ha nem adnak senkinek belőle? – védekeztek a pórul járt csemeték.
– Arra, hogy legyen mit egyenek, mikor nincsenek virágok. Például télen – magyarázta sün apó.
Erre megígérték, hogy soha többet nem mennek még a közelébe sem a méheknek, pláne, hogy olyan nagyon fájdalmas a fullánkjuk.