Volt egyszer, hol nem volt, Dunán innen,Tiszán túl, túl a vízen volt egy falú, és abban a faluban utcák voltak, úgymint: Alszeg, Felszeg, Bökény, Cigány- placc, Gatyaszár, Új utca, Sarmasági út. Ezeknek az utcáknak a szélein házak sorakoztak, ablakaikkal az utcára bámultak, az ablakokban muskátlik virítottak. A házak előtt virágos kertek illatoztak, és kislányok öntözték, ha az eső nem esett. Az Alszeg utca közepén állott egy csinos kis ház, ahol egy olyan család lakott, akik nagyon boldogan éltek, mert nagyon szerették egymást. Apa, Anya, Katica, Erzsike és Sanyika. Erzsike a bölcsőben feküdt, mert ő még nagyon pici baba volt. Katica négy éves volt, Sanyika pedig hét éves, és már iskolába járt. Nagyon örvendett amikor az Apjának segíthetett az állatok etetésében. Katica az anyukája szoknyáját fogta, és mindenhova követte. Az Anyukája megengedte neki, hogy segítsen a tojásokat összeszedni, a tyúkoknak ocsút szórni, a kertből hagymát, petrezselyem-zöldet behozni. Azért a babáját is nagyon szerette, öltöztette-vetkőztette, és esténként mesélt is neki, mint ahogy az Anyukájától tanulta, akit Idesnek szólított. Egyszer, amint Idessel a tojásokat szedték össze, a fészken egy tyúk kuporgott, és amint Kati alája nyúlt, hogy kivegye alóla a tojást, a tyúk hatalmasat koppintott a kezére. Az Anyukája erre azt mondta, hogy a tyúkocska kotolni akar, és azért koppintott a kezére, mert védi a tojásait, mert azokat ki akarja költeni. Többet sem mondott, hanem kiment a színbe, onnan behozott a konyhába egy kerek kosarat, abba szép tiszta szalmát tett, a közepébe fészket rakott. Ezután hívta Katit, hogy válasszanak a tojások közül, szép egyforma tojásokat, és azokat a fészekbe rakták. Ezután behozták a tyúkocskát, letették a kosár mellé, és várták, hogy mit fog csinálni. Az azonnal a tojásokra ült, forgatta melengette őket, és megelégedetten kotyogott. Ebből látták, hogy elfogadta a tojásokat. Nos, mondotta Anya, három hét múlva ki fognak kelni a kiscsirkék. Kati mindezeken nagyon elcsodálkozott, és nagyon várta azt az időt, amikor meglátja, mint kelnek ki a csibék a tojásból. Egy szép reggelen, amikor kiment a konyhába, a kosárból csipogást hallott. Az Anyukája figyelmeztette őt, hogy költ a kotló. Aztán kivett a kotló alól egy szép, sárga pihés kiscsirkét, és a kezébe adta. Kati örömmel simogatta a csibe fejecskéjét, az meg elkezdte kopácsolni az ujját, jelezve ezáltal, hogy enni akar. Kati csodálkozott, hogy vajon hogy tudott a csibe kibújni a tojásból. Az Anyukája kivett a kotló alól egy tojást, amelyiken egy csillag alakú repedés látszott, és hallatszott amint bentről a csibe kopácsolja a tojás héját. Egyszercsak a tojás héja felpattant, és a csibe kidugta a fejét a tojásból. A vállaival szétfeszítette a tojás héját, és már kint is volt. Nemsokára mind kibújtak a tojásból. Anya levette a tyúkot a fészekről, a kosarat kivitte az udvarra, a szalmát belőle elégették, helyette behoztak egy ládikót, abba bele helyezték a tyúkanyót a csibéivel és enni meg inni adtak nekik. Tyúkanyó azonnal hívni kezdte a csemetéit, és azok rögtön csipegetni kezdték a finom kukoricakását. Ezek után a Kati dolga volt a csirkék etetése és itatása. Később kivitték őket az udvarra, hogy kapirgáljanak és süsse őket a nap. Így hamar fejlődtek, tollasodni kezdtek, az anyukájuk pedig elhagyta őket, mert már nem kellett rájuk vigyázzon. Aztán költöttek a kacsák meg a libák, és volt olyan csipogás, gágogás, hápogás az udvaron, hogy Bundás kutyus nem győzte ugatni őket. Közben a faluban az asszonyok kinyűtték a kendert, a kenderáztatóba beáztatták, pár hét múlva kiszedték a vízből, és miután kimosták és haza hozták a tóból, kiteregették száradni. Ott volt a sok kender az udvaron, aztán jöttek a rokonok, és segítettek Anyának kitilolni a tilolón. Előkészítették a guzsalyt is, hogy majd a télen fonalat fonjanak a kenderből. A búzát is learatták, kicsépelték, zsákba merték, és elhelyezték a gabonásban a szuszékba. Anya mindjárt neki is fogott kenyeret sütni az újbúzából. Este kovászt dagasztott lisztből, élesztőből, és langyos vízből, reggel pedig meggyúrta a kenyértésztát. Katicát kiküldte a kertbe, hogy szakasszon káposzta leveleket. Megkezdődött a sütőkemence kifűtése. Közben a kenyértésztát Anya leszaggatta a kendővel letakart szakajtó kosárba, hogy keljen meg, amíg a kemence kihevül. Mikor elég forró lett a kemence, Anya kihúzta belőle a szenet a kemence szájába, a káposzta levelet a bevető lapátra téve megfonnyasztotta, erre reá borította a szakajtóból a kenyértésztát és bevetette a kemencébe. A kemence szájában megsütötte a gyerekeknek a tésztából font madarat, amit Kati és Sanyika már alig vártak, mert az nagyon finom volt. Aztán megsült a kemence szájában a lepény is, aminek Anya felhajtott szélet csinált, mert a lepénybe tejfelt öntött. Az ebéd ilyenkor az egész faluban ősidők óta törtpaszuly volt. Erre, amíg tartott belőlük, kolbász vagy oldalas, de amikor már ezek elfogytak, hagymatokány került, de az is nagyon finom volt. Ezt a lepénnyel nyomtatták le. Apa és Anya egy pohár bort ittak reá, a gyerekek meg friss kútvizet kaptak. Ezen a gyerekek felháborodtak, és ők is bort szerettek volna inni, ezért megengedték nekik, hogy a pohárba bele mártsák az ujjukat és lenyalják. Sanyika és Katica boldogok voltak, és egészen nagynak érezték magukat. El is dicsekedték a barátoknak, de azok vissza dicsekedtek, mert nekik is ugyan úgy megengedték a szüleik az ujjuk benyújtását!
Sanyika egész nyáron a tehénkével az erdőre járt legeltetni, ahova a többi barát is járt. Anya minden reggel feltarisznyálta. Kenyeret, meg sajtot vagy szalonnát, és hagymát tett a tarisznyájába, és a nyakába akasztotta. Ezt délben ette meg. Úgyszintén a többi gyerek is, akik szintén ott legeltették a tehenüket. Volt aki egyszerűen csak kenyeret evett hagymával. Egész nap jól játszottak, mert a teheneket elengedték az erdőbe legelni, ők pedig rúgták a labdát, vagy parittyáztak, vagy egyéb fiús játékot játszottak. Úgy eltelt az idő, hogy észre sem vették, és már mehettek is haza, mert este lett. Így hamar eltelt a nyár. Szeptemberben aztán kezdődött az iskolai év. Vége volt a szép nyári napoknak, a jó játékoknak. Most már másodikos lett Sanyika, és Katica is óvodás lett. Nehéz volt megszokni a nagy szabadság után padban ülni, de csak bele rázódtak, és a tanulás is jól ment, mert egyre-másra kapta Sanyi fiú a csillagos ötösöket. Katicának eleinte nehéz volt Ides nélkül, de rendre ő is megszokta, mert az óvó néni nagyon kedves volt, játszott a gyerekekkel, és szép verseket tanultak. Katica nem felejtette el a csirkéket, akiket ő etetett. Mikor az óvodából haza ment, bekukkintott a tyúk udvarra, és hívta őket. Amint meghallották a hangját, mind köréje sereglettek, és várták az eledelt. Katica elővette az uzsonnájából megmaradt kenyeret, azt odamorzsolta a lába elé, és nagyon boldog volt, amikor látta, hogy azok hogyan kapkodják fel. Aztán néztek reá nagy áhítattal. Különösen egy fehér, bóbitás jércike sürgött-forgott körülötte, és azt mondogatta, hogy: hápűpű-hápűpű-ű-ű, ezért el is nevezte Hápüpükének. Ebben az őszi időben a tyúkok megvedlettek. Bizony, nagyon csúnyák voltak toll nélkül, és nem tojtak, mert a tollaikat növelték. Váltig mondta Anya, hogy már tojhatnának a jércék, itt volna az ideje, de sajnos nem lehetett megrendelni!
Egy napon, amikor Katica hazajött az óvodából, és a tyúkudvarra szaladt, nagyon elcsodálkozott, mert Hápüpüke nem szaladt elébe amint szokott, és bármerre nézett, sehol sem látta. Kedvesen hívogatta, de csak a többi jérce ment hozzá, felszedegetni a morzsákat. Már kezdett aggódni, hogy talán elvitte a vércse vagy az ölyv, és már sírásra állt a szája, amikor a tojásfészek felől hangos kotkodácsolás hallatszott. Kíváncsian szaladt a fészekhez, hát éppen abban a percben ugrott le a fészekről az ő aranyos kis Hápüpükéje, és a fészek alján ott volt az első tojása. Nem mulasztotta el megdicsérni a jércikét. Az ölébe vette, és nagy diadallal vitte be a házba, a tojással együtt, és mutatta Anyukájának az eredményt.
Nos, így kísértük figyelemmel a kis csirke születését a tojásból, egészen addig, amíg a csirkéből jérce lesz, és már ő is tojást rak le. Remélem, elhiszitek nekem, hogy ez így igaz, de aki nem hiszi, az járjon utána!
Itt a vége, fuss el véle!!!!
Tyúkanyó