A jégtündérek
Nagymama

Volt egyszer, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, az Északi Sark közelében, egy palota. Ez a palota csupa jégkristályból volt, de nemcsak a falai, hanem még a benne levő bútorokat is jégkristályból faragták ki, mert ez volt a Jégtündér palotája. Ezen a helyen örökös tél uralkodott, és a Jégtündérkirálynő a tündérlányokkal ebben a palotában ezen a hideg helyen, nagyon jól érezték magukat. A Jégtündérkirálynő kiadta a parancsokat, és a tündérlányok teljesítették azokat. Elküldte őket az Északi Szélhez, hogy fújjon még hidegebbet, és az rögtön még hidegebb szelet zúdított az emberekre. Mindenki nagyon fázott, de a Jégtündérkiráynő annak örvendett, ha minél hidegebb volt. Örömében még egy hóvihart is kavart, és az ablakokra jégvirágokat festetett a kis tündérekkel.
A folyókon jégpáncél keletkezett. Ennek a gyerekek nagyon örvendtek, mert vígan korcsolyáztak, fakutyáztak, a víz partján pedig szánkóztak, hógolyóztak, és egy szép nagy hóembert állítottak. Nagy büszkén állt a hóember a répa orrával, és azt hitte, hogy ő a legerősebb a földön.
Csak egy árva kisleányka nem örvendett a nagy hidegnek, mert nem volt meleg ruhája, de még csizmácskája sem, így ki sem mehetett a hóba, és egész nap a konyhában sírdogált, ahol a mostohája dolgoztatta. Minden dolgot neki kellett elvégezni, miközben a mostoha leányai kint játszottak a többi gyerekkel.
A tündérleánykák mindenről pontosan beszámoltak a királynőjüknek, és bár a szíve jégből volt, megsajnálta szegénykét. Varázspálcájával utat rajzolt a hóba, és azon az úton odavezette a királyfi szánhintóját a házhoz, ahol a szegény árva kislány sírdogált. A királyfi meghallotta a sírást, bement a házba, és rögtön beleszeretett a szép leánykába. Gyorsan elküldte az udvari szabót, és jó meleg ruhát és csizmát csináltatott neki, aztán felöltöztették a meleg ruhákba, beültették a szánhintóba, és már robogtak is a porzó hóban a palota felé. A mostoha és a leányai csak irigykedhettek, hogy milyen jó dolga lett a szegény árvának.
Közben megérkezett a tavasz, és a Tavasztündér nem tétovázott, hanem rögtön küldött egy langyos szellőt. Egyszer csak elkezdett vékonyodni a jég a vizen, a hó elolvadt, a parton a hóember is elkezdett fogyni, és már nem látta magát olyan erősnek. Lassan vízzé változott. A Tavasztündér varázspálcájával megérintette a fákat, és azok elkezdtek rügyezni, majd megsuhintotta a földet, ahonnan zöld fű és virágok kezdtek kibújni.
Az árva kislány, aki közben a felesége lett a királyfinak, szedett egy csokor virágot az édesanyja sírjára. A Tavasztündér langyos szellővel simogatta szőke fürtjeit, a nap meg melengette kis kezét, és még a jégtündérek is mosolyogva tértek pihenőre jégpalotájukban azzal a boldog tudattal, hogy jót cselekedtek a szegény árva kislánnyal.