Az elveszett levél
Nagymama

Az óceánon innen, a tengeren túl, ahol a rénszarvasok laknak, van egy ország, ahol a Mikulásnak van a palotája. Itt készítik el minden évben azt a sok játékot, ajándékot, amit a Mikulás bácsik hordanak szét a jó gyerekeknek. Itt laknak a kis Krampuszok is, akik segítenek a játékokat készíteni, csomagolni, és ők viszik a rossz gyerekeknek a virgácsot. Ide érkezik meg az a sok levél is, amiket a gyerekek írnak a Mikulásnak, hogy mit szeretnének kapni Mikulás napján. Minden nap rénszarvas-szánnal röpítik a segéd-Mikulások a sok száz levelet. Így olvassa el a Mikulás őket, és adja ki a rendeletet a munkásoknak, mit készítsenek.
Most is így történt, és elérkezett a nagy nap, amikor befogták a rénszarvasokat, és megrakták a szánokat a sok ajándékkal. Szerencsésen el is jutottak mindenhova, s mindenhol nagy volt az öröm. Csak egyetlen egy házikóban nem. Hiába kereste a puttonyában a Mikulás, csak nem találta az ajándékot. Egy kisleány pedig nagyon elkezdett sírni, mert neki nem vitte el a Mikulás azt, amit a levelében kért, mégpedig meleg zoknit, kesztyűt és sapkát, és most szegényke fázni fog abban a nagy hidegben.
Ezalatt a Mikulás palotájában nagy felfordulás kerekedett, mert találtak a hóban egy levelet, ami lehullott a szánról, amikor az egy hóbuckán félrecsúszott. Elolvasták a levelet, amiből megtudták, hogy egy kislány kesztyűt, zoknit és sapkát kért. Azonnal kidoboltatták, hogy kötögető nagymamákat keresnek. Jelentkezett is négy nagymama, ezért még egy sálat is kötöttek neki. Egy nap alatt el is készült minden. Mivel máris késésben voltak, és nem érkezett volna meg elég hamar az ajándék a kisleányhoz a rénszarvas-szánnal, így az egyik Mikulás- tanonc repülővel vitte el egy krampusszal együtt. Meg is érkeztek, igaz, egy napos késéssel, és a megadott címen meg is találták a kislányt, aki még most is sírt, amiért nem kapott ajándékot. De hamar megvígasztalódott, amikor megkapta a szép csomagot.
Jöhetett a nagy tél, olyan meleg sálat, sapkát, zoknit és kesztyűt kötöttek a nagymamák, hogy hullhatott a hó, fújhatott a szél, mert ő nem fázott.
Azóta is mindig kérdezi, hogy mikor jön megint a Mikulás?