Az aranyhal
Nagymama

Volt egyszer, hol nem volt, a Nyárádon innen, vagy a Nyárádon túl, de az biztos, hogy a Nyárád vizének a partján, egy kicsi házikó. Abban lakott egy székely család. Az apa és az anya nagyon szorgalmasak voltak, látástól vakulásig dolgoztak, mégsem haladtak semmire. Mégpedig azért, mert tizenkét gyermekük volt, és azokat nem volt könnyű dolog ellátni. Volt egy kis gazdaságuk, mert mindketten örököltek a szüleiktől egy-egy darab földet, meg a csinos házat a vízparton. Volt egy tehénkéjük is, meg aprójószág a háznál, de amikor naponta háromszor le kellett vágni tizennégy szelet kenyeret, az nem volt olcsó dolog. Az apa egyik testvére kérte, hogy adják nekik az egyik gyereket, mivel nekik nem volt gyerekük, de hiába gondolkoztak, mindenik olyan kedves volt a szívüknek, hogy egyiktől sem tudtak megválni. A földekkel sem volt szerencséjük, mert a vízhez közel terültek el, és tavasszal a kiáradt folyó elvitte a vetés jó részét. Ami kevés megmaradt, arra úgy vigyáztak, mint a szemük fényére. Irtották a gyomot, a tehéntől a trágyát kivitték a földre, és szétszórták. Remélték, hogy legalább a kenyerük megterem. De azon a nyáron olyan aszály uralkodott, hogy félős volt, még az a kevés búza is kiszárad, amit a víz meghagyott.
Törte a fejét a gazda, mitévő legyen, mint menthetné meg a termést. Egy napon aztán azt mondta a feleségének, hogy ő azt találta ki, hogy kerítsen mindenikük számára egy- egy vedret, és mennek a Nyárádra, és vizet hordanak a búzára. Ezt a tervet az anya is jónak találta, és megindultak nagy csörömpöléssel a folyóhoz, és elkezdték merni a vizet.
Éppen azon a helyen volt az aranyhalnak a birodalma, és nagy csodálkozással hallgatta a furcsa zajt. Felúszott a víz felszínére, hogy lássa, ki zavarja az ő és családja nyugalmát. Meg is kérdezte a gazdát, hogy miben mesterkednek.
– Mi bizony kimerjük a Nyárád vizét – felelte -, mert másképpen kiszárad a búzánk.
– Jaj, azt ne tegyétek, – rimánkodott az aranyhal. – Majd valahogy megsegítelek, mert, ha kimerítek a vizet, mi halak, víz nélkül elpusztulunk!
– Na jól van – egyezett bele a gazda, mert nagyon megsajnálta az aranyhalat, és a családjával hazament.
Másnap kimentek a búzamezőre, és csodálkozva látták, hogy már kezd a búza kalászba szökkenni, és napról napra jobban érni. Aztán le is aratták, ki is csépelték, és a hambárba tették. Nagy volt az örömük, mert biztosítva volt a téli kenyerük. Ámde az eső csak nem akart eleredni, pedig még a pap is könyörgött esőért a templomban, de csak egy kis futó zápor volt, ami nem sokat segített. A gazda szomorúan látta, hogy a pityóka kezd sárgulni, fonnyadni. Na, búsultak megint, mert a szegény embernek a pityóka olyan, mint a kenyér. Azt mondja a feleségének.
– Anyjuk, megint kimegyünk a Nyárádra kimerni a vizet.
Előszedték megint a vedreket, és kezdték merni a vizet. Megint felbukkant az aranyhal, és kérdezte:
– Talán nem lett búzád?
– De igen – felelte a gazda -, de most meg a pityóka szárad ki, és azt sem hagyhatjuk!
– Na nem baj, – feleli erre az aranyhal -, menjetek csak haza, és majd meglátom, mit tehetek értetek!
Úgy is lett. Hazamentek, és már másnap kivirágzott a pityóka, és olyan szép termésük lett, hogy az egész falu csodájára járt. Telt-múlt az idő, és a káposzta is kellett volna fejesedjen, de a szárazság miatt, csak nyúlott az ég felé. Megint mondja a gazda a feleségének:
– Asszony, hozzad elő megint a vedreket, megyünk megint kihordani a Nyárádot!
Úgy is lett. Megint kivonult az egész család, és kezdte merni a vizet. Jött megint az aranyhal, és kérdezte a gazdától, hogy talán nem termett a pityóka?
– De igen, – felelte a gazda -, csak most az a baj, hogy nem lesz káposztánk, és amikor levágjuk a kis süldőnket, mivel csinálunk toroskáposztát, karácsonykor mivel csinál az asszony töltött káposztát? Hát a székelygulyást miből főzzük?
– Igazad van – mondta az aranyhal -, majd ezt is elrendezem, ahogy a többit, menjetek haza békével.
Úgy is lett. A káposzta is idejére beérett, be is savanyították, és a gazdasszony olyan toroskáposztát főzött, hogy mind a tizenkét gyermek megnyalta az ujját utána. Így már nem volt gond a nagy család, és egész télen boldogan ülték körbe az asztalt a jó meleg szobában.
Mindezt az aranyhalnak köszönhették. Így éltek aztán az aranyhal segítségével, és soha többé nem volt gond a nagy család.