Réges-régen, hajdanán, az Aranyos folyó hídjánál valamikor állt egy vámház. Ebben a vámházban dolgozott Pirike Nagytatája, mint vámszedő. Minden szekér, ami áthajtott a hídon és árut hozott a piacra, vámot kellett fizessen, s ezt a pénzt a Nagytata szedte. Ezért a munkáért Nagytatáék a fizetésen kívül lakást is kaptak a várostól, amiben Pirike lakott a nagyszüleivel. Ennek a lakásnak az ablaka az Aranyosra nézett.
Pirinek fogadtak egy pesztrát, aki vigyázott rá, és sétáltatta a kocsijában. Ilyenkor velük sétált az egész gyerekhad az utcából, mert jókat lehetett kacagni Pirkón, ugyanis amikor a kocsi ernyőjén félrelibbent a rojt, és a nap a szemébe sütött, ő hunyorgott és fintorgott. Pirike ezért nagyon dühös volt, sírt és rugdalózott, amin a rosszcsontok csak még jobban kacagtak. Végül a Nagymama meghallotta a nagy ricsajt, a srácokat elkergette, Pirikét pedig az ölbe véve megvígasztalta.
Telt, múlt az idő, és a kicsinek a metszőfogai mellé kezdtek kibújni a többi fogai is, ám ez nagyon fájdalmas volt, aminek megint nagy sírással adott kifejezést. A Nagymama ringatta, rázogatta, de ő csak még jobban bőgött. Ekkor a Nagytata vette az ölébe, az ablakhoz vitte, és megmutatta neki a szép nagy teliholdat. Ő úgy elámult ezen, hogy még a lélegzete is elállt. A sírást is abbahagyta, csak bámulta a holdat. A Nagytata már-már kezdett büszkélkedni és dicsekedni, hogy így kell elhallgattatni a síró babát, de ebben a percben Pirike elkezdte a hold felé tárni a tenyerét, majd becsukni, és mondogatni, hogy KELL! Hiába magyarázták neki, hogy azt nem lehet lehozni az égről, ő csak követelte a holdat. Mikor megértette, hogy nem adják neki, hangos sírásra zendített, de úgy, hogy a fogakért rendezett bőgés semmi sem volt ahhoz képest. A Nagytatának mentőötlete támadt, és azzal csillapította le, hogy azt mondta, majd reggel megkapja a holdat! Reggel aztán elment a bazárba, és vett egy szép nagy sárga labdát, aminekPirike úgy megörvendett, hogy egész nap azzal játszott, és már nem is sírt a fogai miatt, mert azok közben kibújtak. Most már a csúszkálás következett, és a kétlábra állás. A nagyszülők bizonyos távolságra álltak egymástól, és hívogatták egyik a másikhoz egy kis csokival adva nyomatékot. Pirike hangos visongással igyekezett megszolgálni a csokiért, ami sokszor csak nagy esések árán sikerült, de végül siker koronázta az igyekezetet, és a baba járt, és beszélt.
Ekkor nagy változás történt az életében, mert öcsikéje született. Ezzel az életének első szakasza lezárult!