“Az idő eljár, senkire nem vár”- tartja a közmondás. Ez a mondás az erdő lakóira is érvényes. Azok a barátok, akik egykor együtt hancúroztak, felnőttek, és egyesek már családot is alapítottak; csak a párducnak nem akadt párja. Apja, anyja eleget búsult, mert hozzávaló leányzó nem akadt a környéken.
Maga az ifjú is elmerengett, felment a sziklára, és a messzeségbe bámult. Szép volt a vidék, messze elláthatott. Látott szép erdőt, mezőt, falvakat. A mezőn virágok nyílottak, birkák legelésztek, messzire elhallatszott a kutyák ugatása, a kolompok csengése, de ez most nem derítette jókedvre. Egészen búskomor lett.
Este hazament, és rendes szokás szerint lement a többi állattal a folyóra vizet inni. Amint szétnéztek, csak látják, hogy egy csónakot sodor a víz, de nem láttak benne evezőst. Amint a csónak közelebb ért, egy embert láttak a csónak alján, aki élettelenül feküdt. Nem sokat gondolkodtak, hanem a vízbe ugrottak, elfogták a csónakot, és kitolták a partra. Rögtön látták, hogy az idegen nem halott, ezért azonnal Bagoly dokit hívták, aki azon nyomban meg is jelent a nővérkéivel együtt. Mesterséges légzést adtak neki, mire az ember kinyitotta a szemét, és elmondta szomorú történetét: mivel halászember, és ebből tartja el a családját, kievezett a folyóra halat fogni, de szerencsétlenségére egy vízsodrásba került, a víz átcsapott felette, elsodorta a halászfelszerelését, ő maga is elvesztette az eszméletét. Így került ebbe a helyzetbe.
Megkérdezték, milyen arrafelé a vidék, vannak-e ott is erdők, mezők, és az erdőkben milyen állatok élnek? Az ember végignézett rajtuk, meglátta a párducot, és azt mondta nagy csodálkozással, hogy éppen ilyen állatot is látott az erdőben, csak azok rózsaszínűek. A többiek is olyanok, mint ti vagytok. Na, most aztán megörvendett Párduc tata, és rögtön megkérdezte, van-e a párduc családnak leánya?
– Mégugyan szép leányuk van- felelte az.
– Akkor elvezetnél hozzájuk?
– El én! Ha egy kissé kipihenem magamat, indulhatunk is.
Amíg ő pihent, a Párduc família felkészült az útra. Mind eveztek, így hamarosan oda is értek. A halász felesége szívesen fogadta őket, amikor meghallotta, hogyan segítették az urát az állatok. Elmondták, hogy mi járatban vannak, amihez ő sok szerencsét kívánt.
Az ember elmondta, merre menjenek, és útjukra engedte őket. A magyarázat után könnyen megtalálták őket, és nagy volt az öröm, amikor egymásra ismertek, mert ők is ugyanattól a cirkusztól szöktek meg. Rögtön elmondták jövetelük okát, és mivel a fiatalok is megszerették egymást, ki is tűzték a lagzi napját.
Az összes barátot meghívták a lakodalomba. Volt finom csigaleves, töltöttkáposzta, diós– mákosguba, a bor pedig folyt Hencidától Boncidáig.
Te is hivatalos vagy a lagziba. Mit viszel ajándékba? Mert én az üres hasamat viszem!