A fekete párduc fagyit lop
Nagymama

A kis párduc nagyon hálás volt a barátainak, amiért maguk közé fogadták őket, és elhatározta, hogy ezt valahogy meghálálja. Ezen gondolkozott, miközben sétálgatott az erdőben. Egyszercsak kiért az erdőből, és nagyon elcsodálkozott, mert ott házakat látott és üzleteket. Az egyik üzletben finom fagylaltot árultak.
A homlokára csapott, és elkiáltotta magát:
– Nahát, ez lesz az ajándék! – És már ment is be az üzletbe. Odabent egy fehérköpenyes bácsi árulta a fagyit. Neki azonban nem volt pénze, ezért megvárta, amíg elfordult a bácsi, s akkor felkapott egy tál fagylaltot, és elfutott vele haza.
Hazaérve hívta szarkáékat, hogy hírdessék ki az egész erdőben, hogy délután nagy buli lesz. Gyűlt is a barátok serege, jöttek a zenészek is, az énekes madarak, akik elfoglalták helyüket a nagy fán. Elkezdődött a mulatság. Táncolt mindenki, jól kimelegedtek. Utána hozta barátunk a finom fagyit. Ezt mindenki megtapsolta, és nyalták, amíg csak tartott belőle, azután megint táncoltak, amíg haza nem kellett menjenek.
Alig pirkadt a hajnal, amikor az egész erdő viszhangzott a sok köhögéstől és prüsszögéstől. Bagoly doktor nem is várta a hívást, azonnal szólt a gerlicéknek, és sorra látogatni kezdték a betegeket.
– Ez torokgyulladás – állapította meg. – Talán hideg vizet ittatok?
Elmondták, hogy fagylaltot ettek, amit a Párduc lopott a cukrászdából.
– Talán csak nem?- lepődött meg a Bagoly.- Ti nem tudjátok, hogy lopni nem szabad?
Miután minden beteg nyakára hidegvizes borogatást tettek, Bagoly doki feljelentést tett az erdei tanácsnál az esetről. Rögtön össze is ültek, és azt a határozatot hozták, hogy a Párduc egy heti szobafogságot kapjon, és a kárt térítse meg.
Na, volt sírás, rívás Párducéknál, hogy honnan vegyenek ők annyi pénzt. De miért vannak a jóbarátok? Tudták, hogy a fagyihoz gyümölcs kell, ez meg volt nekik az erdőben. Tehát összegyűltek, és szedtek málnát, szedret, szamócát, amit odavitt a kis párduc a cukrász bácsinak, bocsánatot kért, és megfogadta, hogy soha többet nem fog lopni. A cukrász bácsi megbocsájtott, és még örvendett is, hogy ilyen sok gyümölcsöt kapott.