Volt egyszer, hol nem volt, a semmin is túl, volt egy ország. Ebben az országban nagyon boldog emberek éltek. Jó királyuk volt, adó nem volt nagy, háború sem pusztította őket, és az élelem sem volt drága. A királynak volt egy fia, így az utód is megvolt, és volt egy leánya, aki olyan szép volt, hogy hét országban sem akadt párja. A királyi várban az udvari népség egész nap lótott – futott, a szakácsok finomabbnál finomabb ételeket főztek, a szobalányok munkája nyomán minden fénylett, tehát minden a legnagyobb rendben volt.
A nép szórakoztatására a király lovagi tornákat rendezett, a győztes jutalmat kapott, a királylány pedig neki adta a legszebbik kendőjét. A lovagi tornákra más országok lovagjai is eljöttek, köztük királyfiak is, és nagyon megirigyelték ezt a nagy jólétet. Összebeszéltek, hogy sereget gyűjtenek, és megtámadják őket.
Egy szép napon nagy kürtszóra ébredtek, és már dördültek is az ágyúk, meg a fegyverek. Azt sem tudták, merre fussanak, honnan szedjék elő a fegyvereiket, az ágyúik is be voltak rozsdásodva. Az ellenség hamar elfoglalta a várat, és kitűzte a zászlaját. Ezután elkezdtek fosztogatni, rabolni, többek között, a király lányát is elrabolták. Egy magas toronyba zárták. Ezt a tornyot hét pecsétes lakat zárta, körülvették őrökkel, és nem engedtek senkit a közelébe. Nagy fáklyákkal világították meg, így jól látták, ha valaki közeledni próbált.
Nagy volt a bánat az országban, minden házra fekete zászlót tűztek, a király pedig kihírdette, hogy annak, aki kiszabadítja a leányát, neki adja feleségül, és a fele királyságát. Volt próbálkozó bőségesen, de senki sem ért el eredményt, mert az őrök mind lelőtték őket, sirathatta az édesanyjuk.
Élt az országban egy szegény pásztorfiú, akit okos Ferkónak hívtak. Ő is meghallotta a hírdetést, és azt mondta:
– Egy életem, egy halálom, én megpróbálom kiszabadítani a királylányt.
Ő gyakran járt a nyájjal a tó partjára legeltetni, ahol hattyúk úszkáltak, és adott nekik a kenyeréből enni, amikor éhesek voltak. Ezek sokszor mondták neki, hogy: jó tett helyébe jót várj. Most itt volt az idő, ezért megkérte a hattyúk királyát, segítsen neki. A hattyúk szépen egybesereglettek, az egyiknek Ferkó a hátára ült, és odarepültek a torony tetejére. A hattyúkirály két részre osztotta őket. Az egyik csapat nekirepült a fáklyáknak kioltva szárnyukkal a tüzet, a másik nekitámadt az őröknek, s szárnyaikkal verték őket. A hattyúkirály a hátára vette Ferkót, és berepült az ablakon, ahol Ferkó az ölébe kapta a királylányt.
A hattyúkirály kirepült velük az ablakon, és hazáig meg sem állt.
Volt nagy öröm, amikor Ferkó eléjük tette a királylányt, aki boldogan ölelte a szüleit, és a testvérét. A király ekkor Ferkóhoz fordult, megköszönte a lánya megmentését.
A király megtartotta szavát, és mivel a fiatalok is megkedvelték egymást, nemsokára megtartották a lakodalmat. Ezután a király nyugdíjba ment, és az uralkodást átadta a fiának és a vejének, akik a múltan tanulva, megszervezték a hadsereget. Ezután a támadót ütőképes hadsereg fogadta, ami meg tudta védeni a szép hazát az ellenség ellen.