Volt egyszer, hol nem volt, a fenyőerdőn innen a hársfaligeten túl a makkoserdő alján egy ház. Abban a házban lakott egy család. Nagyon boldogan éltek, mert nagyon szerették egymást.
Anya és Apa mindent megtett, hogy a gyermekeiknek mindenük meglegyen, és jó nevelésben részesüljenek. Kingát minden reggel óvodába vitte Anya, ahol sok szép verset meg éneket tanult, otthon meg sok szép képes- és meséskönyve volt, amikből szintén tanulhatott. Kingának volt egy öcsikéje, de ő még nem töltötte be a három évet, így még nem mehetett oviba. Messziről nézegette Kinga képeskönyvét, mivel nem engedték hozzányúlni, nehogy elszakítsa. A babák is nagyon érdekelték, de azokhoz sem volt szabad hozzányúlnia, nehogy tönkre tegye őket.
Egyszer, amikor Anya lefektette Öcsit aludni a tízóraija után, s kiment a konyhába ebédet főzni, egy huncut légy berepült a szobába, és megcsípte Öcsike orrát, mire ő felébredt. Amint körülnézett, és látta, hogy egyedül van, elhatározta, hogy megnézi a képeskönyvet, amihez neki nem szabad
nyúlni. Mivel túl magasan volt a könyv a polcon, odavitte az ő kicsi székét a polchoz, reá állt, és így már le tudta venni a polcról a könyvet. Nagy élvezettel nézte a sok szép képet, és egyeseket ki is tépett és eldugott, hogy még máskor is megnézhesse őket.
Mikor már megunta a könyvet, elővette a babát, annak meg kiszakadt a keze meg a lába. Ekkor vissza akarta tenni a könyvet a helyére, de olyan közel lépett a szék széléhez, hogy az felborult, ő pedig nagyot puffant a földön. Mivel nagyon megijedt, elkezdett ordítani, majd keservesen sírni. Ijedten szaladt be az anyukája, felszedte a földről, és nézegette,vajon nem tört-e el valamije? Mikor látta, hogy nincs komolyabb baja, megvígasztalta fiacskáját, aztán felöltöztette, és elmentek az oviba Kingáért.
Mikor hazaértek és Apa is megjött, megebédeltek. Utána Kinga elővette a képeskönyvét, hogy nézegesse. Meglátva, hogy ki vannak tépve a lapok, hangos sírásra fakadt, és sírva mutatta szüleinek, hogy milyen szörnyűség történt. Rögtön tudták, hogy ki volt a tettes. Anya is tudta már, hogy miért esett le a kis székről Öcsike. Amikor lenézett Kinga a földre és meglátta a babáját kéz és láb nélkül, még jobban sírt.
Először is, megkerestették a rosszcsonttal a kitépett lapokat, azután jól összeszidták, sarokba állították. Csak amikor bocsánatot kért, és megígérte, hogy nem csinál többet ilyent, akkor jöhetett ki a sarokból. Akkor aztán megmagyarázták neki, hogy a kis szék arra való, hogy üljön rajta, a könyv arra való, hogy nézzék, mert ha kiszakítják a lapot, akkor az a lap hiányozni fog belőle, és az nagyon csúnya, ha a könyvnek hiányzik egy lapja, és a baba is akkor szép, ha megvan keze, lába.
Ez a nap is sok tanulsággal zárult Öcsike részére. Még azt is megtanulta, hogy saját kárán tanul, aki buta, mert az okos más kárán tanul.