Annyira tele a fantáziám, hogy valóban muszáj folytatnom Gombi történetét. Lehet, hogy a története Harry Poteréhez hasonlít, de nem ugyanaz. Nem  is lehet ugyanaz, mert a fantáziám csak abból hozhat elő, ami bennem felhalmozódott, s az mind jellegzetesen erdélyi és magyar.
Gombi és társai inasként tanulnak, mert még nem létezik varázslók számára iskola. Hősünk célul tűzi ki egy iskola építését. Ez nem egy könnyű feladat, célkitűzés, és nem valósítható meg egyik napról a másikra. Meg ott van Karmaly is, aki mindent elkövet, hogy hatalmát visszaszerezze.
Persze, elképzelhető, hogy a négy barát által épített iskola épp ugyanaz, amibe később Harry Potter végezte tanulmányait, de ez csupán csak fantázia kérdése.

A végzősök

Ekkor a nyugati varázsló emelkedett szólásra. Kinézése is elárulta, hogy napnyugta az ő hazája. Már színtelen, fakó bőre is elárulta, hogy csak lenyugodni látja a napot, de erről tanúskodott vékony, szikár termete is. Azonban sápadt arcából villogó, fekete szempár nézett élénk ravaszsággal a jelenlevőkre. A nagyobb ünnepélyesség érdekében, vagy talán sámánhatalma jeléül, felemelte hatujjú jobb kezét, amelynek mindegyik ujjából hirtelen gyertyaláng lobogott fel.
–   Most pedig következzen a végzős inasok felszabadítása! Első teendőjük, hogy az inas jelvényeket: a karima nélküli hegyes föveget a rajtuk lévő hovatartozást jelző színes csillaggal, és a karikás fűzfavarázsvesszőt, inasságuk átadásának szimbólumaiként, az újonnan jött inasoknak, az immár varázslóotthonainkba beosztott gólyáknak, átadják. Azután pedig kezdődhet a sámántánc, a sámánná válás bizonyítása, a varázslósságra való felszabadítás, és végül a varázslói diplomák kiosztása.
E szavak elhangzása után a négy hosszában fekvő asztal főhelyeit elfoglaló végzősök felálltak helyeikről, odamentek a középen álló újdonsült inasokhoz, és ünnepélyesen átadták nekik inaskodásuk jelképeit, majd odavezették őket a hosszú asztalok végén előkészített helyeikhez.  Gombi és a többiek most már a díszesen felterített asztal mellől, kényelmesen ülve bámészkodhattak, figyelhették az eseményeket. Megfigyelte, hogy minden varázslóhoz négy inas jelölt került, és ugyanannyi volt a végzősök száma is, ami összesen 16 végzős. Ezeknek a kisebbik része rendelkezett a sámánság adottságaival. akik aztán dobokat és csörgőket vettek elő, és ritmikus sámántáncba kezdtek. Előbb csak lassú tempóban, és alig hallhatóan, sejtelmesen doboltak, és csörgették csörgőiket, de aztán a dobszó fokozatosan erősödni kezdett, és a ritmus egyre gyorsabb és vadabb lett, majd a táncosok kört formáltak, és mindannyian, arccal a kör közepe felé fordulva, varázsszavakat mormoltak. Ekkor a körbe, valahonnét a magasból, sűrű köd ereszkedett, majd, valószínűleg a körtáncnak köszönhetően, forgószél kerekedett, aminek hatására a ködből egy hatalmas fehér táltos paripa alakja rajzolódott, formálódott ki. Szárnyakkal, és hosszú sörénnyel állt ott, a kör közepén, majd szétterjesztve hatalmas szárnyait, jelezte, hogy kész magával vinni azt, aki hátára felkapaszkodik. Ekkor a sámánvégzősök abbahagyták a táncot, a dobolást. A varázslat megszűnt. Elállt a szél, szertefoszlott a ködfelhő, eltűnt a táltos paripa.
– Láttátok azt a ködparipát? – hüledezett Gombi.
– Az nem ködparipa volt, hanem a szellem táltos! – magyarázta lelkesen Melinda. – A sámánok, vagy más néven táltosok, rituális táncukkal előcsalogatják a szellem paripát. Aztán lelkük, elszakadva testüktől, a paripa segítségével fölemelkedik a magasabb szellemvilágba, ahonnét visszatérve gyarló földi világunkba, gyógyítani tudnak, meg jövendőmondásra képesek. Tulajdonképpen róluk van, s innen ered a táltos paripa elnevezés, mert hozzájuk jön, s őket röpíti. Nagyon ritkán történik meg, talán csak a mesékben, a hősökkel, hogy valaki, egyszerű halandó létére, táltos lovon, méghozzá valóságos test szerintiin, lovagoljon.
A sámánvégzősök szereplése után a varázslók következtek.
– Lássuk, mire vagytok képesek, bizonyítsátok be, hogy nem hiába pazaroltátok itt a mi drága időnket! – heccelte őket a nyugati varázsló. Ők cseppet sem zavartatták magukat. A sámánokkal együtt csoportonként felsorakoztak, majd arccal befele fordulva boszorkányköröket formáltak. Kezükben most már nem egyszerű fűzfavarázspálca volt, hanem kinek-kinek a saját maga által megformált különlegessége. Ragyogtak, szikrát szórtak, ritkaságnak számító faanyagból készültek, és csak a gazdájuk tudhatta, hogy belsejükben mit rejtegetnek, hogy hatékonyak, erősek és mindenre képesek legyenek. A kör közepe felé kinyújtva karjaikat varázspálcáik hegye pont a kör középpontjában ért össze. Hatalmas sistergéssel mind a négy boszorkánykörben tűzgömbök keletkeztek, amelyeket varázspálcáik segítségével a magasba röpítettek, ahol aztán szétpukkanva valóságos tűzijátékkal szórakoztatták az egybegyűlteket. Ezután az asztalok közé mentek, varázspálcáikat az asztalok fölé nyújtva különleges versikéket mormoltak. A varázslás sikerrel járt, mert az asztalokon mindenki elé tányérok, evőeszközök kerültek, majd étvágygerjesztő illatok kezdtek terjengeni, s mire Gombi felfogta volna, hogy mi is történik itt, már roskadoztak az asztalok a finomabbnál finomabb ételek súlya alatt. Olyan éhséget érzett, hogy rögtön reá vetette volna magát a finom falatokra, és szétnézve úgy látta, hogy mindenki ugyanezt akarja tenni, de ekkor olyan csengés-bongás keletkezett, mintha ezernyi üvegharang hirdetné a delet. Mindenki az üvegharangokat kereste tekintetével, de aztán kiderült, hogy csak dél varázslója ütögeti késével öblös kristálykupáját.
– Tudom, hogy most mindannyian a hasatokat szeretnétek sürgősen degeszre tömni, ezzel a sok finomsággal, de ne feledjük, hogy mi elsősorban nem lakmározni, és nem csak a gólyákat befogadni gyűltünk össze, hanem legfőképpen, hogy a végzősöket felszabadítsuk, és átadjuk diplomájukat. Ez alkalommal nekem jutott az a tisztesség, hogy varázslómester társaim nevében is mindezt megtegyem. A sámántánc eredményességét láthattuk, a varázslatok sikeres voltát a tűzijátékok, de még inkább a megterített asztalok, a rengeteg ínycsiklandó eledellel, bizonyítják. Ennél jobb bizonyságot ki sem találhattak volna végzőseink.
A varázsló intett, hogy mindenki álljon fel, majd ünnepélyesen folytatta:
–   Most pedig felhívom a végzősöket, hogy ünnepélyesen tegyék le a varázslói fogadalmat, eskütétellel kötelezzék magukat arra, hogy tudományukat mindenkor embertársaik, népük javára, a jóság szolgálatára fogják használni. Esküdjetek!
A végzősök lelkesen visszhangozták:
– Esküszöm!
– Mi, a négy varázslók, mestervarázslói hatalmunknál fogva, ezennel az önálló varázslói tevékenységre felszabadítunk titeket. Jogotok a varázslás, mágia, gyógyítás, jövendőmondás, a szellemvilággal való kapcsolattartás, régi emlékek megidézése, új látások megvalósítása, és mindenféle csodatétel!
Ezután sorra került a diplomák kiosztása. Ez nagyon gyorsan megtörtént, mert a mosolygós, kerek képű varázsló varázspálcájának egyetlen intésre minden végzős kezébe odakerült a spanyolviaszpecséttel ellátott, díszes, kutyabőrpergamen varázslói diploma.
Az újdonsült varázslók nagy taps és éljenezés közepette ültek vissza helyeikre.
–   Még csak egy szót szeretnék mondani-emelte fel szavát dél varázslója. Néhányan türelmetlenül topogni kezdtek lábaikkal, de aztán mindenki, megnyugodva, farkasétvággyal vetette magát a finom ennivalókra, mert az egy szó annyi volt, hogy – Jó étvágyat mindenkinek!
Gombi minden figyelmét a finom ételek kötötték le. Volt ott ropogósra pirított, nyársonsültszopós malac, csirke, kacsa, bárány. Mindezek nagy, aranyból készült sültes tálakon, és különféle gyümölcsökkel garnírozva. A sült malac szájában egy nagy almát tartott, és Gombi úgy látta, mintha néha – néha még harapott is volna belőle egy-egy falatot. Aztán volt ott marharostélyos, és pedig fatányéron szervírozva, báránypörkölt, birkapaprikás, pácolt őz, meg nyúlhús vadas mártásban, de voltak még más, különböző mártások, gombával, sárgarépával, uborkával, szilvával, birsalmával. Voltak ott még mindenféle halak, rákok, különféle vízi lények is elkészítve, és rengeteg olyan étel, amiket addig még soha nem is látott, és azt sem tudta róluk, hogy miből, és hogyan készültek. Nem sokat nézelődött, hanem minden finomságból vett egy kis kóstolót tányérjára, és neki fogott kóstolgatni. A mellette ülő újdonsült gólyatársa, nagyokat falva a kezében lévő fél sült csirkéből, teleszájal rákérdezett:
–   Hát te mit mind válogatsz? Ne kóstolgass, inkább egyél!
Csak bólintani tudott, hogy rendben, és rögtön ki is nyújtotta kezét, hogy letörjön egy darabot az almás malacból, de az, nagy megrökönyödésére, felugrott a sültes tálból és nagy visítozással elrohant az asztalról. Szétnézett, hogy vajon mások mit szólnak ehhez, de mindenki tovább lakmározott, láthatólag senki nem hallott, senki nem látott semmit. Hirtelen azonban magán érezte a nyugati varázsló szúrós tekintetét. Az asztalok fölött egyenesen egymás szemébe néztek. A varázsló szélesen mosolyogva megvonta vállát, s felmutatott a mennyezet felé, ahol ott körözött a szájában sült almás kismalac.
– Hát, ha ez vicc, akkor nagyon sületlen, – és nem méltó egy mestervarázslóhoz!- zárta le magában a dolgot.
– Gombi vagyok!- fordult a sült csirkés társához, aki erre feléje nyújtotta csupa zsíros jobb kezét.
– Gyulaj! – bökte ki röviden, és továbbra is tele szájjal tömködte magába a finom ennivalót.
Erre a másik két inas társ is bekapcsolódott az ismerkedésbe.
–   Én Derzs vagyok, és az ecsedi lápvidékről jöttem!- piszkált ki a foga közül egy hatalmas halszálkát egyikük. A másikjuk leányvarázsló volt, és Emesének hívták, habár rövidre vágott, fiús frizurája után ezt senki nem gondolta volna.
A sült malacot elszalasztotta, de aztán már nem is kellett válasszon, mert a sok kóstolgatásnak jóllakás lett az eredménye. Erősen megszomjazott, és szomját oltandó, az egyik ónkupából teletöltött egy csillogó aranyozott ezüst serleget. A serlegben lévő ital habzani és párologni kezdett. Megkóstolta, és mivel nagyon ízlett a serlegben lévő nedű, gyorsan fölhajtotta, hogy nehogy teljesen elpárologjon. Úgy érezte, mintha ködöt ivott volna, és a szomjúsága teljesen megszűnt.
–   Ez már aztán a finom boszorkánymákony! Valódi édes- nemes bájital! – kiáltott fel Gyulaj, aki szintén ivott a kupából.
Gombi csak hallgatott. Be kellett lássa, hogy mivel gyermekkorát varázsló országtól távol töltötte el, sok mindenről nincs is tudomása. Például fogalma sem volt, hogy léteznek ilyen finom bájitalok, meg aztán ezek a mindenféle varázslatok, repülő sült malac, lebegő csillárok, és még annyi minden más. Valósággal elborította elméjét a sok újdonság áradata, és tudta, hogy mindez csak kezdet, mert az igazi kihívások még csak ezután következnek.

——————————-

A Gombi meséjét tehát folytatom. Ha elkészülök vele, és nem találok kiadót, aki megjelentesse, akkor itt fogom közzé tenni.