Volt egyszer hol nem volt, hogy hol,azt nem is lehet tudni, egy ország, amelyik minden más országtól különbözött, mert ez az ország a varázslók országa volt. Ebben az országban már a gyerekek is varázserővel születtek, persze, azért még nagyon sokat kellett tanuljanak, és képezzék magukat, ha igazán nagy varázslók akartak lenni. Azt gondolnánk, hogy  itt mindenki boldogan élt, hiszen ha valaki varázsló, az mindent ki tud varázsolni, amire szüksége van. Ám vannak dolgok, amikre nem hat a varázserő. Márpedig a boldogság éppen ezek közé tartozik. Boldogságot, becsületet, igazságot és  ezekhez hasonlókat nem lehet csak úgy varizsálni. Ezekért küzdeni kell, ezeket ki kell érdemelni még a varázslóknak is. Így aztán az volt a helyzet ebben a különleges országban is, mint a világ bármely más országában, hogy voltak jó és rossz, boldog és boldogtalan, igazságos és galád, igazmondó és hazug varázslók. Mindig jó az, ha van változatosság, ha vannak ellentétek. Milyen lenne a világ, ha nem lennének a különböző színek? Fakó, és egyhangú, és nagyon unalmas. Mi történne, ha nem lenne meg  mindennek az ellentéte? Ha nem lenne a keserű íz, és minden csak édes lenne, akkor nem is tudnánk, hogy milyen jó az édes, mert nem volna mihez hasonlítani. Csak akkor tudjuk meg, hogy milyen jó egészségesnek lenni, mikor megbetegszünk, akkor tudjuk meg, hogy milyen jó otthon lenni, mikor idegenbe kerülünk, és egyáltalán, akkor tudjuk meg, hogy valami jó, mikor megtudjuk, hogy van olyan is, ami rossz. Minél több ellentétes dolgot ismerünk meg, annál változatosabb, és érdekesebb az élet, de ugyanakkor nehezebb, és sokszor veszélyesebb is. Bizony, a varázslók országában nem volt egyszerű, és nem volt könnyű az élet. A gonosz varázslók állandóan főzték a mérges varázslatokat, hogy a hatalmat kezükbe vegyék, és uralkodjanak a gyengébbeken. Szerencsére a jó és igazságos varázslók sem voltak restek, és mindig megtalálták a gonosz varázslatok ellenszerét. Így aztán senki nem unta magát, állandóan készültek a varázslatok meg az ellenvarázslatok, a mérgek és az ellenmérgek. Ennek az állandó küzdelemnek azonban megvoltak az áldozatai is. A legnagyobb veszélyben a gyerekek voltak, mert ők a gonosz varázslók erejével szemben semmit nem tehettek, és habár a jó varázslók állandóan vigyáztak reájuk, de mégis sokszor estek bele valamilyen gonosz varázslatba. Az egyik gonosz varázsló, Karmaly, áldozatait egy elhagyatott helyre csalta. Ott fekete macskává, vagy fekete hollóvá varázsolta a fiúgyermekeket, a lányokat meg denevérré, és aztán azok neki szolgáltak, szolgálóivá lettek. Ez a gonosz varázsló megtalálta annak a titkát, hogy miként lehet sötét erőket segítségül hívni. Azok segítségével annyi gonosz varázslatot vitt végbe, hogy kinevezték gonoszság hercegének. Karmalynak azonban került egy nagy ellenfele, aki szembeszállt vele, aki nem hagyta, hogy gonosz varázslataival leigázza az országot és elfoglalja a királyi széket. Szírjom, a  sólyom-ember varázsló. Csak Ő egyedül volt képes felvenni vele a harcot. Szírjom a naptól tudott új erőt nyerni. Emberi teste volt, de sólyomszárnyai és sólyomfeje volt. Szeme éles sólyomszem, egész megjelenése erőt és magabiztosságot sugárzott. Félelmetes erővel szállt szembe a gonoszság hercegével. Amikor az a sötétség erőivel próbálkozott, ő a magasba repült sólyomszárnyain, a nap fényében megfürdött, ereje megsokszorosodott, és mikor visszatért a földre, olyan fényben tündökölt, hogy a sötétség erői rögtön szertefoszlottak. Karmaly kénytelen volt meghátrálni és belátni, hogy Szírjomot nem tudja legyőzni. Azt kiabálta, hogy ha majd Szírjomnak gyereke lesz, majd azon tölti ki bosszúját.
Telt-múlt az idő és Szírjom felesége egy szép fiúgyermeket hozott napvilágra. Örvendeztek az újszülöttnek, de eszükbe jutott Karmaly fenyegetése. Szírjom váltig bizonygatta, hogy van annyi ereje, hogy megvédje gyermekét. A felesége azonban arra kérte, hogy gondolják át a dolgot, miképpen lehetne a gyermeket elrejteni a gonosz varázsló elől, egészen addig, míg saját maga is képes lesz arra, hogy megvédje önmagát. Végül is azt tették, hogy Szírjom a gyermeket kicsiny kaszáspókká változtatta, feltette egy varázsfuvallat hátára, aki aztán messze-messze földre, idegen országba röpítette. Egy erdőben óvatosan letette és egy nagy vargányagombát kért meg arra, hogy kalapja alá helyezze és így oltalmazza esőtől, a nap tűző sugaraitól, és egyéb veszedelmektől.