A farkas azt a zöldségeskertet őrizte, amelyikből a nyuszika olyan szerencsésen megmenekült.
Estére kelve hazaindult az erdőbe, ahol már várta a felesége és a három gyereke. A felesége kint állt az ajtóban és már messziről kiáltotta neki:
– Mit hoztál vacsorára?
– Én bizony semmit, – válaszolta a farkas.
– Azt mered mondani, hogy semmit ? – kiáltotta nagy mérgesen a felesége. – Hát még egy nyulacska sem ment káposztázni?
– Éppen jött egy szerencsétlen, de megsajnáltam szegényt, és elengedtem, – mondta a farkas.
– Nahát! Addig be nem jössz a házba, amíg nem hozol nekünk enni valamit!
Nagy keservesen nekikezdett keresgélni az avarban, és előkapart egy egérfiókát, amit az egyik farkaska azonnal felfalt. Megint keresgélt, és talált egy vakondot, na, ezt megette a közbülső csemete.
– Még csak egyet találjak, – fohászkodott a farkas, és sikerült is, de ez, szerencsétlenségére, egy sünike volt, és úgy megszúrta az orrát, hogy elkezdett üvölteni fájdalmában, és a holdnak kezdte panaszolni, hogy ő milyen szerencsétlen flótás. Amint így üvöltözött a holdra, meglátta, hogy a fán ül egy holló, és a csőrében tart egy szép sajtot. Rögtön megfájdult rá a foga, és elkezdett töprengeni, hogy miként szerezhetné meg azt a finomságot? Megpróbált felmászni a fára, de visszacsúszott. Ekkor eszébe jutott, hogy mesélte egyszer neki a róka, mint csalta ki a holló csőréből a sajtot. Gondolta magában, megpróbálja ő is, hátha sikerül. Leült a fa aljába és elkezdte mondani:
– Nahát, hogy te milyen szép madár vagy! Nincs szebb nálad az egész erdőben! Hát még a hangod milyen gyönyörű lehet! Úgy szeretnék hallani tőled egy szép nótát.
A holló nagy büszkén kihúzta magát, és elkezdett károgni. Abban a percben a sajt kiesett a csőréből, egyenesen a farkas kitátott szájába. Szaladt vele a farkas, de még visszakiáltotta a hollónak:
– Tudd meg, hogy a te hangod a legrondább az egész erdőben, ha, ha, ha!
Hazavitte a sajtot, feltette az asztalra, farkas anyuka felvágta, és az egész család jól megvacsorázott. Hozott finom forrásvizet, megvetette az ágyat, lefektette a farkaskölyköket, és mind úgy elaludtak, mint a tej.
Eközben a holló is haza szállott a fészkére, ahol már várták a fiókái, a fészek szélén, kitátott csőrrel a finom vacsora reményében.
– Ma nem lesz vacsora, – mondta nekik a holló.
– És miért nem?- kérdezték a fiókák.
– Azért nem, – felelte nekik, – mert a farkas elvette a sajtomat.
– Nahát, akkor repülj vissza, és hozzál egy másik sajtot, mert mi nem fekszünk addig le, amíg nem eszünk!
Mit volt mit tenni a hollónak, mint elrepülni, és szerezni egy másik sajtot, amivel jóllakatta a kis hollófiókákat. Ezután lefektette őket a fészek aljára, és föléjük ült, hogy melengesse őket.
Az éj leple betakarta az egész erdőt, és az éj tündérei álomport hintettek minden állat szemére, hogy szépeket álmodjanak.